Nagydíjat kapott a Genezis NP Gold Starter Mikrogranulátum termékcsalád!

2014. április 1-én ünnepélyes keretek között átadták Hódmezővásárhelyen a XXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok keretében szervezett termékdíj pályázat elismeréseit.

A XXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat április 25. és 27. között rendezik meg Hódmezővásárhelyen. A már hagyományos „Magyar Növénytermesztésért Pályázatot”, valamint a „Magyar Állattenyésztésért Pályázatot” idén is meghirdették a kiállítás előtt. A Hód-Mezőgazda Zrt. által kiírt pályázat iránt egyre nagyobb az érdeklődés. Két kategóriában összesen 38 pályázat érkezett. A növénytermesztési nagydíjat a Nitrogénművek Zrt., míg az állattenyésztés nagydíjat az UBM Feed Kft. és Ma-Ka Kft. kapta. A nagydíjak mellett kiosztásra kerültek kategóriánként 1., 2., 3. díjak és elismerések is.

Antal Gábor, a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója a díjátadón hangsúlyozta, minden évben nő a pályázatra jelentkezők száma, a pályázatok évről-évre színvonalasabbak. Idén 17 növénytermesztési és 21 állattenyésztési pályázat érkezett, így nagy munkája volt a zsűrinek. A vezérigazgató tájékoztatta az egybegyűlteket, hogy az április 25. és 27. között megrendezésre kerülő kiállítás előkészületei jó ütemben haladnak.

Fekete Balázs, a Hód-Mezőgazda Zrt. állattenyésztési igazgatója elmondta, hogy hűek azokhoz az elvekhez, amit az első években lefektettek. Kiemelte a megbízhatóságot is kiállítói és kiállítás szervezői oldalról is. Gondolt a szervezők mellett a kiállítók megbízhatóságára is, mivel az elmúlt évben többen is elismerésben részesültek húszszoros kiállítóvá válásuk kapcsán. Az állattenyésztési igazgató kiemelte a szakmaiságot és a minőséget, hiszen „Ami a kiállításon látható az színvonal”. A kiállításon újdonságként felállítanak egy kiállítási főkaput, amely mindenki számára nyitva áll majd.

A pályázati díjakat Antal Gábor és Fekete Balázs mellett növénytermesztés kategóriában Sipos József, a Bayer Hungária területi képviselője, mint a bíráló bizottság egyik tagja, az állattenyésztési kategóriában a bíráló bizottság elnöke Dr. Wagenhoffer Zsombor, a MÁSZ ügyvezető igazgatója adta át.

A növénytermesztésen és az állattenyésztésen belül is két-két kategóriát hirdettek meg. Az előbbiben input anyagok termesztéstechnológiája és a technika-technológia, míg az utóbbiban a takarmányozás, illetve tartástechnológia és agrár-informatika, állategészségügy és szaporodásbiológia területén hirdettek eredményt. A növénytermesztés témakörben érkezett pályázatokat Prof. Dr. Birkás Márta egyetemi tanár, az MTA doktora, SZIE MKK Növénytermesztési Intézet Földműveléstani Tanszék professzora, Dr. Molnár Tamás Géza Ph.D. a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar Növénytudományi és Környezetvédelmi Intézet tanársegédje és Sipos József a Bayer Hungária Kft. területi képviselője értékelte.

A növénytermesztés területén a Nitrogénművek Zrt. Genezis NP Gold Starter Mikrogranulátum termékcsaládja kapta a nagydíjat. A bíráló bizottság indoklásában szerepel, hogy elismerik a Nitrogénművek Zrt. és vele együtt a Bige Holding Csoport törekvéseit a hazai okszerű növénytáplálás elősegítése és folyamatos fenntartása érdekében. Véleményük szerint az új termék nagy jelentőséggel bír, biztonságot nyújt az egyre szélsőségesebbé váló klíma és talajnedvesség esetén is.

A Nitrogénművek Zrt. a Genezis NP Gold Starter Mikrogranulátum termékcsaládot januárban vezette be a piacra és ezzel pályázott. A termékpalettáról még hiányzó láncszemként került piacra a Genezis NP Gold Starter Mikrogranulátum termékcsalád, melyet a szolnoki székhelyű Bige Holding Kft. gyárt. Jelenleg kétféle összetételben kapható: NP 15:45 + 1 Zn és NP 10:48 + 1 Zn + 0,3 Fe + 0,1 B. A mikrogranulátum termékcsalád a növények fejlődési szakaszában alkalmazható, használatukkal felgyorsítható a csírázó növények kezdeti fejlődése. A vetőmag mellé kell elhelyezni, és a termék magas foszfor tartalma miatt jó tápanyagforrása a növénynek. Segítségével a növények jobban ellenállnak a környezeti stressznek, valamint javul tápanyag- és vízfelvételük.